Megújult a Bajcsy-Zsilinszky Kórház kardiológiai osztálya, a budapesti akut infarktusellátás egyik kulcsfontosságú helyszíne – értesült az fmbusiness.hu. A kardiológiai osztály munkája 72 évvel ezelőtt indult.
A magyar kormány 2020-ban, a koronavírus-járvány alatt indított egy kórházfelújítási programot, amely az Egészséges Budapest programon túl további támogatásokat biztosított az egészségügyi intézményeknek.
Az Egészséges Budapest programban 133 milliárd forintot költöttek 2016 óta a fővárosi egészségügyi intézményekre. Ezen felül érkezett az új támogatás, amelynek keretösszege már a százmilliárd forintot közelíti – közölték.A kardiológiai osztály munkája 72 évvel ezelőtt indult
Révai Róbert, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház főigazgatója hangsúlyozta: az elmúlt két hónap korszerűsítési munkálatai során sikerült olyan környezetet teremteni a dolgozók és a betegek számára is, ahol a gyógyulás feltételei maximálisan adottak.
Felidézte, a kardiológiai osztály munkája 72 évvel ezelőtt indult, és 2000-ben végezték el az első szívkatéteres beavatkozást, amely - az országban egyedülállóan - szívsebészeti háttér nélkül zajlott.
Sasi Viktor, a kardiológiai osztály vezetője arról beszélt: intézményük korszakos szerepet játszik a budapesti infarktusellátásban. Az osztály nagy területet lát el, ez rendkívüli felelősség és kihívás számukra - jelentette ki, majd reményét fejezte ki, hogy a jövőben további fejlesztésekkel is javíthatják a kórház működését.
Fotó: MTI/Máthé Zoltán