Megalakult a Magyar UV-C Egyesület
Az alapítók között olyan piaci cégek, kutatóintézetek, egyetemek is találhatók, mint például a B+N Referencia Zrt, a Rolinkbiotechnology, a Lighttech, a Purgolux Kft. vagy aSzegedi Tudományegyetem.
Az alapítók között olyan piaci cégek, kutatóintézetek, egyetemek is találhatók, mint például a B+N Referencia Zrt, a Rolinkbiotechnology, a Lighttech, a Purgolux Kft. vagy aSzegedi Tudományegyetem.
Az olyan mesterséges külső vázak alkalmazása, amelyekkel felerősíthető a nehéz fizikai munkát végző alkalmazottak teljesítménye, már nem újkeletű többek között az építő- és az autóiparban sem. A létesítményüzemeltetés területére azonban még nem tört be a találmány, de talán ez csak idő kérdése.
Bár a szlovák közlekedési és építésügyi minisztérium javasolta az előírások enyhítését az épületek energiahatékonyságával kapcsolatban, az Épületek a Jövőért szervezet (Buildings for the Future, BPB) nem támogatja a lazítást - tudta meg az fmbusiness.hu facility management portál. Az egyesület ugyanis úgy véli, a szakemberek készen
Helyszíni tudósítás a kreativitás, az innováció, az emberiség és a világ kultúráinak hat hónapos globális ünnepéről – Expo2020 Dubai. Ha egy szóval kellene jellemezni a dubaji világkiállítást, a pavilonokat, amik valójában építészeti csodák, akkor azt mondanánk: lélegzetelállító. De ha csak ennyit mondunk, akkor az olyan,
Az intelligens épületirányítási rendszereknek számos előnye van, például a folyamatok leegyszerűsítése vagy a még nagyobb energiahatékonyság, ám egészen eddig ezek alkalmazása csak a döntéshozókon múlt. Mint azt az fmbusiness.hu megtudta: az idei évtől azonban szigorodtak a nagyobb fűtési, légkondicionáló és szellőző rendszerek automatizálására és szabályozására
Az épületek zöldítése kiemelt téma az ingatlanszektorban, ám érdemes ezt a kérdést szó szerint értelmezve is megvizsgálni. Ugyanis számos érv szól amellett, hogy kívül-belül növények borítsák a falakat. Az fmbusiness.hu összeállítása.
Drasztikusan emelkednek a költségek létesítményüzemeltetésben is, éppen ezért jelentősen felértékelődtek azok a megoldások, amelyekkel a facility managerek időt, energiát, de legfőképpen pénzt spórolhatnak. Ennek egyik következménye, hogy a szakmában alapvetővé válik a digitalizáció.
A facility management szolgáltató választásnál egy facility menedzser vagy beszerzési vezető elsősorban az árak alapján dönt, hiszen ezek a szolgáltatások – vagy legalábbis ezek egy része, mint például a takarítás - első ránézésre könnyen helyettesíthetőnek tűnhetnek. Mindegy ki csinálja, csak legyen olcsó. Biztos, hogy ennyire
fmbusiness.hu - A B+N takarítási folyamatai során olyan információkat is gyűjt, melyekkel nyomonkövethetők egy adott terület mikrobaközösségének időbeli változásai. Hogy ez hogyan forradalmasíthatja az egészségügyi intézmények takarítását, arról dr. Ősz Ágnes biológus, a B+N tudományos főmunkatársa és Nagy Zsuzsanna, higiéniai üzletág-igazgató meséltek az imeonle.hu-nak. Az
A jó hír az, hogy igen! Már több cég is kínál öntisztító hatással rendelkező burkolatokat vagy olyan bevonatokat, amelyekkel hasonló eredmény érhető el.